|
Barát Tamás 1965 óta
dolgozik a szervezeti kommunikáció, a public relations, illetve a nyomtatott és
az elektronikus sajtó területén. Korábban külkereskedelemi vállalatoknál
(Chemolimpex, Budavox, Mineralimpex), illetve a gyógyszeriparban (Chinoin Rt)
tevékenykedett.
A kezdetben
fotóriporterként a nyomtatott sajtóban, majd 1995 – óta televíziós, később
online újságíróként, szerkesztőként, valamint menedzsmenti-,
kommunikációs-, public relations tanácsadóként (Fibraco Kft.) dolgozik, illetve
főiskolai tanárként tanít kommunikációs-, public relations és sajtóismereteket.
17 szak-, tankönyv és közel 200 publikáció szerzője.
Főszerkesztője a CCO
Magazinnak, a Kommunikációs Szakemberek Hírportáljának. A CEO Magazin
Szakértője, a Szerkesztőbizottság tagja.
2003-óta az
Általános Vállalkozási Főiskola tanára, 2006-óta a Touro College (New York)
program-menedzsere.
A Magyar Public
Relations Szövetség alapító főtitkára, többször újraválasztott ügyvezető
Alelnöke, örökös tagja. A Public Relations Fejlesztéséért Alapítvány
kuratóriumának, annak alapítása (1995) óta tagja.
Korábban háromszor választották meg a Nemzetközi Public
Relations Szövetség (IPRA) Magyar Tagozata elnökének és az IPRA világtanácsa
tagjának, hat évig képviselte a Kelet és Közép európai államokat az IPRA GWA
Bizottságában és világzsűrijében, valamint tagja volt az IPRA szakmafejlesztési
bizottságának.
1998-2006 között a
CERP, az Európai Public Relations Konföderáció Európa tanácsa, 2000-2006 között
a CERP Igazgató Tanács tagja volt, két évig betöltötte a CERP Főtitkári, majd
három évig a CERP Alelnöki tisztségét.
Ugyancsak két
esztendeig Alelnöke volt a CERP Europartners szervezetnek.
Szerzője a CERP
európai e-pr ajánlásának, illetve nevéhez fűződik - a CERP Terminológiai
Bizottsága vezetőjeként, - az európai tagszervezetek számára ajánlott public
relations meghatározás megfogalmazása, illetve CERP Lisszaboni Kódexe
felülvizsgálata.
Alapító tagja az
Európai Public Relations Oktatók és Kutatók Szövetségének (EUPRERA) és a GA
szervezetnek.
Társult tagja a Brit Királyi Public Relations
Intézetnek, 2000-ben tagja lett az Amerikai Public Relations Szövetségnek (PRSA)
és az amerikai szakmai szövetség Oktatói Akadémiájának. Tiszteletbeli tagja az
Ukrán és az Orosz Public Relations Szövetségnek.
Korábban kétszer
újra választott Elnöke volt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Kommunikációs
és Public Relations Szakosztályának, illetve a MÚOSZ Társadalmi Kommunikáció
Tagozatnak. Korábban tagja volt a MÚOSZ Választmány Vezetőségének. 2007- ben
megválasztották a MÚOSZ Etikai Bizottság tagjának. 2009-óta a MÚOSZ Etikai
Bizottság Stratégiai Eljáró Tanácsának vezetője.
|